Magánlakás fürdőszoba tervezés

Magánlakás fürdőszoba tervezés – több évre szóló projekt

Egy magánlakás fürdőszoba tervezése minden esetben fokozott körültekintést igényel, hiszen a tervezési folyamat során olyan viszonylag fixnek tekinthető eszközöket kell beépítenünk, amelyek áthelyezése koránt sem egyszerű feladat, gondoljunk csak a kádra, mosdóra, vagy éppen a vécére. Ezeket nem tudjuk egyszerűen csak áttolni a fürdőszoba egy m

ásik pontjába, ha éppen szeretnénk átrendezni a fürdőszobánkat.

A fürdőszoba talán az egyetlen olyan helységi otthonunknak, amelynek kialakítását akár több tíz évre tervezzük. Mert amíg egy nappalit, vagy hálószobát egyszerűen átalakíthatunk egy-egy felújítás során, vagy éppen ha a kedvünk úgy hozza. A fürdőszoba az a helység ami gyakran a felújítási, átalakítási lista utolsó helyén szerepel, éppen ezért kell a magánlakás fürdőszoba tervezése során olyan mértékű maximalizmusra törekednünk, amelynek eredményeként a megrendelő hosszú évekig elégedett lesz fürdőszobájával.

Egyedi igényekhez mért magánlakás fürdőszoba tervezés – számtalan variációban

Mi is lehetne jobb egy hosszú, fárasztó nap után, mint elmerülni egy kád forró vízben, vagy éppen a zuhany alatt gondolatainkba merülve relaxálni némi hangulatvilágítás és egy pohár finom bor társaságában. Éppen ezért egy magánlakás fürdőszoba tervezése során megrendelőnk minden igényét ki kell elégítenünk, az elképzeléseihez leginkább passzoló fürdőszobát kell megalkotnunk. Hiszen egy tökéletesen megtervezett és kivitelezett fürdőszoba segítségével igazi wellness hangulatot alakíthatunk ki lakásunk talán legintimebb helyiségében. Nem csupán az küllemre, esztétikumra kell törekednünk, hanem a praktikusságot és a könnyű tisztíthatóságot is figyelembe kell vennünk az felhasznált anyagok kiválasztása során.

Széles referencia skála – magánlakás fürdőszoba tervezése területén is

Mindegy, hogy egy panellakás aprócska fürdőszobájáról van szó, vagy éppen egy nagy családi fürdőről munkatársaink maximális szakértelemmel állnak megrendelőink rendelkezésére, hogy a magánlakás fürdőszoba tervezés alkalmával a számukra lehető legjobb fürdőszobát alkothassák meg. Mindezt úgy valósítjuk meg, hogy egyedi terveink minden esetben a megrendelő ízlésével maximális mértékben találkozzon.

Több éves látványtervezői tapasztaltunknak köszönhetően referenciáink között megtalálható több magánlakás fürdőszoba tervezése és kivitelezése egyaránt, illetve számos szálloda, hotel wellnes részlegének tervezése egyaránt.